A szénhidrátfüggőség CSOKIT, DE RÖGTÖN!

Spread the love

CSOKIT, DE RÖGTÖN!

Élet szénhidrátfüggőként
szénhidrátfüggőség nem légből kapott fogalom, bár sokan hajlamosak azt hinni,   hogy csak valami hangzatos kifejezéssel próbálják a túlsúlyosnak áltatni vagy akár védeni magukat a támadásokkal szemben.

 

Elmegy egy pékség előtt és nincs
ereje nemet mondani a frissen kisült, illatos péksüteményeknek? A
salátát ehetetlennek találja egy kis pirítós nélkül, sőt a fene vigye
el, inkább tésztát eszik helyette? Vacsorára szinte észrevétlenül fogy
el az a fél vekni kenyér? Bizony, itt baj van. Szénhidrát­riadó!

A túlsúlyosok legalább 70-75 százaléka küzd súlyos szénhidrátfüggőséggel, ami azt jelenti, hogy képtele­nek meglenni kenyér, tészta, édesség nélkül. A szénhidrátok
fogyasztásához szinte mindig valami kényszer, türelmet­lenség, habzsolás is társul. A függők állandó erős vágyat éreznek arra, hogy édességet, kenyérféléket egyenek. Éppen ezért hajlamosak a hízásra,s mivel nehezen mondanak le a szénhidrátokról, nagyon nehezen vagy egyáltalán nem képesek fogyni. Ha sikerül is elérniük a célsúlyt, a legtöbb esetben ezután jojóeffektus következik. Vagyis, rövid időn
belül vissza is szedik a leadott súlyt, hogy aztán újabb diétá­val sanyargassák magukat.

 

TÖLTSE KI A FÜGGŐSÉGI TESZTET!
1 Minél többet reggelizik annál
éhesebb délben?
2 Délután már farkaséhség gyötri?
3 Egy-egy kiadós étkezés
után,álmos,fáradt lesz,
gyomra szinte húzza az ágy felé?
4 Vacsora után már nincs kedve
semmihez?
5 Étkezés után általában két órával
már ismét udna enni valamit?
6 Stresszes helyzetben szívesen
nyugtatja idegeit édességgel vagy péksüteménnyel?
7 Mozgás szegény életmódot él?
8 Közvetlen rokonai közöt akad
legalább egy súlyosan elhízott?
9 Tapasztalja,hogy minél
idősebb,annál nehezebben tud lefogyni?
10 Lemondana a húsokról azért,hogy
bátran fogyaszthasson édességet,tésztát,kenyérféleségeket?

 szénhidrátfüggőség

__________________________________

Hozzászólás a Facebookon

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.