Társas kapcsolatok

Spread the love

Társas kapcsolatok:

Gondolom Ön ennél a résznél már végképp nem érti: ennek aztán mi köze az egészséges élethez? A válasz pedig túl egyszerű, hogy sokszor belássuk: a minket körülvevő emberek sokkal nagyobb mértékben befolyásolják az életünk alakulását, mint ahogyan azt hinni mernénk.

Lehetőségek:

  • Nézzük azt az esetet, amire szinte
    mindenki vágyik: egy olyan társ, akivel testileg, lelkileg, érzelmileg,
    emberileg kölcsönösen összeillünk, kiegészítjük egymást, és ezen felül
    a barátok is vagyunk. Mindketten optimisták vagyunk, és ezáltal
    biztatjuk, segítjük egymást: nincsenek elérhetetlen célok, minden
    sikerül, maximum nem elsőre, vagy nem másodikra. Sajnos kevés ember
    talál ilyen társat, akivel egymást segítve boldog lenne, és ezért
    fejlődne.
  • Szülők, rokonok: ők azok, akik
    adottak, akiket “kaptunk” (bár bizonyos elméletek szerint akár mi
    választottuk még születésünk előtt), ők azok, akik nagyon jóvá, de akár
    nagyon rosszá is tehetik az életünket. Egy jó szülői kapcsolat jóvá
    teheti a szülők, nagyszülők, gyerekek életét is. Biztos mindenki
    hallott már az ellenkező esetről, amikor a szülök, nagyszülők a
    megromlott viszony miatt inkább a halálba menekülnek: megbetegszenek,
    sokszor valami nagyon ritka és logikátlan betegségben, majd semmivel
    sem lehet őket megmenteni: mert ők nem akarták, mert úgy érezték, hogy
    nincs értelmük az életüknek a családi konfliktusok miatt.
  • Amire senki sem vágyik, mégis
    mindenki hallott már ilyenről: amikor a szülők, testvérek, rokonok
    között óriási ellentét, harag van. Ebben az esetben a gyűlölet mindkét
    félben kialakul, és ez miatt maguknak ártanak a legtöbbet: az átkok,
    negatív gondolatok, rossz kívánságok miatt az ember önmagának árt a
    legtöbbet! Az ilyen gondolatok betegségeket alakítanak ki, és ronthatja
    el a személy jelenlegi életét. Leírni könnyű, de ezeket úgy kell
    megoldani, hogy a vége az legyen, hogy az ellenséges felek megbékélnek
    egymással, elfogadják a múltat, és a jövőben barátságosan viselkednek
    egymással, gyűlölet, harag, utálat nélkül.
  • A párok, házastársak közötti
    haragot is érdemes a fentiekben leírt módon orvosolni, megoldani, de
    ott annyival egyszerűbb, hogy ott akár el is menekülhetünk ezek elől,
    míg egy testvéri, családi harag, gyűlölet az mindenhol utolér bennünket.
  • Megoldások, hogy egészséges élet
    ne csak álom legyen a társas kapcsolatok miatt:
  • Ne utáljunk, ne gyűlöljünk senkit,
    még akkor sem, ha szándékosan ártott nekünk. Ez nagyon
    megvalósíthatatlanul is hangozgat, de mindenki meg tudja valósítani. A
    vallásokban, harcművészetekben, Agykontrollban tanított relaxáció és
    egyéb gyakorlatok segítenek ebben, hogy ezt meg tudjuk tenni.
  • Mi értelme ennek? Ha utálunk,
    gyűlölünk valakit, önmagunknak ártunk, és önmagunkban okozunk károkat.
    Az átkok még ha el is érik a célszemélyt, aki átkot szór, annak is
    nagyon árt lelkileg. Közel lehetetlen úgy egészségesen élni, hogy a
    lelkünk “beteg”, hiszen az testi betegségeket fog okozni egy idő után,
    bármilyen egészségesen táplálkozunk, bármennyi alszunk és sportolunk.
  • Miután az összes embert
    “elengedtük a lelkünkből” akit utáltunk és gyűlöltünk, nyugodtságot,
    szabadságot, lelki békét fogunk érezni. Aki eljutott már erre a
    szintre, az valószínűleg soha nem fog senkit sem utálni, gyűlölni, mert
    tudja, hogy csak veszíthet vele, és semmit nem nyer. Aki pedig még nem
    jutott el erre a szintre sajnos, az nem is tudja, hogy mennyivel
    könnyebb így élni, mennyivel szebb így minden, harag, negatív
    gondolatok nélkül.

Szeretet: nem azonos a szerelemmel, és ha az egész életünket nézzük, akkor optimális esetben jóval többször is érezzük, mint a szerelmet. A szeretet csodákra képes: jobbá tesz embereket, életeket, helyzeteket.

Tanuljunk meg tiszta szívből szeretetet adni, és tanuljuk meg szeretetet kapni! Ne féljünk szeretet adni, hiszen azzal nem leszünk kevesebbek, inkább többek! A szeretet életeket menthet, hosszabbíthat meg, így bánjunk vele bőkezűen!

__________________________________

Hozzászólás a Facebookon

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.